Az egyik legnehezebb párosítás a kvinkunx kapcsolatok közül, mégis sokszor szívesen vállalják a kihívásokat egymásért. Az Oroszlán eleme tűz, ami mindent fölemészt maga körül, ugyanakkor a rádobott föld, ami a Bakot jelképezi, kioltja a lángot. Mindazonáltal ha a köztük jelentkező problémákat áthidalják, igazán alkotóképes jegykapcsolat az övék.
Mindkét jegy szeret vezetni, csak másként. A Bak visszafogottan és fegyelmezetten, halad a csúcs felé, legtöbbször el is éri azt, az Oroszlán azonban megadja a módját, neki közben ragyognia kell! Rangját, társadalmi tekintélyét inkább felül, mint alul értékeli és ezt olyan meggyőződéssel teszi, hogy senkinek nem fordul meg a fejében, annak megkérdőjelezése. Ez vezethet ahhoz, hogy kapuk nyílnak meg előtte. Más szemében igazi mázlista, szinte készen kapja a lehetőségeket. Amit a Bak felelősségteljes és kitartó munkával teremtett meg, azt az Oroszlán játszi könnyedséggel szerzi meg magának.
A Bak merevségét az Oroszlán kitűnően tudja oldani, megmutatja neki milyen nagyszerű a mának élni, elengedve a holnap feladatait. Megmutatja, hogy fel lehet érni a legmagasabb csúcsra tervek, számolás nélkül is, ha az ember „csak úgy” belevág. Ez a Bak szemében ugyan hazardírozásnak tűnik, mégis nagyra becsüli az Oroszlán bátorságát és önmagába vetett megingathatatlan hitét, mely másokat is bátorít és motivál.
Az Oroszlán még idős korában is elő tudja magából hívni a gyermeket, mókázik, szerepel és mindeközben csillog. Az Oroszlán, a kifejező alakítás nagymestere. Mi sem áll távolabb a Baktól, mint ez a színpadiasság! Bizony a Baknak vigyáznia kell, hogy ne „hűtse” le az Oroszlánt, hiszen akkor a lényegétől fosztaná meg, a lobogástól! Az Oroszlán pedig odébb áll, mert a méltóságán esett csorba. Ha ez sikerül, az Oroszlán vissza tud húzódni a Bak biztonságot nyújtó világába és hálás, hogy olyan feladatokat vesz le a válláról, amihez neki semmi érzéke.
Ez a blog neked készül. Szólj hozzá, kommentelj, mi legyen a következő téma!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: